szept. 25
vasárnap

Lakástámogatás: élénkülhet az ingatlanpiac, erősödhet az építőipar

IWIWSatartlapGoogle bookmarkFacebook

Máris vannak olyan munkaadók, akik fontolgatják, hogy élnek az új lehetőséggel. A tűzállóanyagokat gyártó hódmezővásárhelyi Imerys Kft.-nél például több mint kétszázan dolgoznak, közülük harminc embernek van lakáshitele. A német tulajdonú vállalkozásnál már az elmúlt években is segítették a munkavállalókat - a többi között kedvezményes kölcsönt adtak számukra.

lakástám

 

A társaság ügyvezető igazgatója a Híradónak azt mondta: a cég várhatóan él majd azzal a lehetőséggel is, ami szerint 5 éven át, összesen 5 millió forinttal támogathatják a dolgozóikat, például lakáshiteleik visszafizetésében. Barna Sándor szerint az új megoldással hosszútávon tovább növelhetik kollégáik a megelégedettségét. A mától már adható speciális dolgozói támogatás adó- és járulékmentes. A munkaadók akár 5 millió forintnál is többel segíthetik dolgozóikat, de azután már közterhet kell fizetniük. Ez a vissza nem térítendő támogatás a hitelek törlesztése mellett lakásépítésre-, vagy vásárlásra is felhasználható.

A Híradónak nyilatkozó nemzetgazdasági miniszter szerint ez az intézkedés számos előnnyel járhat. Varga Mihály szerint könnyebb lesz a lakásépítkezések, lakásvásárlások támogatása. Az ingatlanpiac beindul, több lakás épülhet az országban, és végül, de nem utolsó sorban azokon a devizahiteleseken is tud így segíteni a munkaadó, akik nehezebb helyzetben vannak és a korábban felvett devizahitelüket nehezen tudják törleszteni - tette hozzá. A miniszter emlékeztetett rá, hogy a magyar családok átlagos adóssága 7 millió forint, ehhez képest jelentős összeg az 5 milliós támogatás, amelyből akár a devizahitelek is visszafizethetők.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint a kereskedelemben, az élelmiszeriparban, a mezőgazdaságban, tehát ahol általában minimálbért kapnak a dolgozók, kevésbé számíthatnak ilyen segítségre, de sok másikban igen. Dávid Ferenc szerint azokban az ágazatokban, szakmákban, amelyek Magyarországon versenyképes és jó piaci pozíciókkal rendelkeznek - mint például az informatika, a gyógyszeripar, vagy egyes feldolgozóipari ágazatokban - több munkaadó fog élni a lehetőséggel.

A munkadói adómentes támogatás csak azoknak jár, akiket törvényesen foglalkoztatnak, illetve akik valóban lakásvásárlásra, építésére vagy korszerűsítésre vettek fel hitelt. A támogatást a dolgozónak kell kérnie a munkaadótól.

(Forrás: Duna Híradó) 2014. 04. 03.

Bejelentkezés

Eseménynaptár

<< Szeptember 2022 >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
     1  2  3  4
  5  6  7  8  91011
12131415161718
19202122232425
2627282930