ápr. 19
péntek

Jön a nyári útfelújítás-dömping

IWIWSatartlapGoogle bookmarkFacebook

Augusztustól az első kerületben kezdik a Krisztina körút és az Attila út közötti átkötők építését, s még ebben a hónapban hozzálátnak az újpesti Görgey út felújításához. A XII. kerületben körforgalmat építenek a Németvölgyi és a Stromfeld Aurél út kereszteződésnél, míg a XX. és a XXIII. kerületben parkolóhely-korrekciókat végeznek − tájékoztatta a Napi Gazdaságot a Budapesti Közlekedési Központ.

A szervezet közölte: beérkeztek az idei útfelújítások első csoportjában kiírt tíz helyszínnel kapcsolatos pályázatok, ezek bírálata jelenleg is tart, ám az már tudható, hogy hamarosan hiánypótlási felhívást küldenek az ajánlattevőknek. Több önálló feladat közbeszerzése is folyamatban van. Jó néhány ajánlati felhívás a napokban jelenik meg, ezek augusztusi munkakezdésre vonatkoznak. Az év folyamán több közbeszerzési eljárás is elindul, ahogy a szükséges engedélyek rendelkezésre állnak − tette hozzá a BKK. A jelenleg futó közbeszerzések és felújítások helyszíne összesen 8,2 kilométer hosszú, amibe beletartozik az újpesti Görgey út felújításával együtt 1595 méter villamosvágány is. Összesen nettó 3,8 milliárd forint értékű a jelenleg induló és a közbeszerzés alatti útfelújítási projektek összértéke. Kérdés, hogy a felújításokat hogyan ellenőrzi a BKK, hiszen egyes esetekben már most látszik, hogy töredezett az aszfalt.

A BKK közölte, a munkákat minden esetben a kivitelezés teljes folyamatának alapos ellenőrzésével valósították meg. A munkák folyamán a rendszeres műszaki ellenőri és megbízói jelenlét, a kontrollvizsgálatok, a beépített anyagok teljesítménybizonylatai, az előírt mintavételi és minősítési tervben foglaltak ellenőrzése biztosítja a kivitelezés megfelelő minőségét minden esetben, ezért garanciális problémák ritkán fordulnak elő. A kivitelezőnek a munkák lezárásakor a kivitelezési érték öt százalékának megfelelő összegről visszavonhatatlan bankgaranciát kell adnia, amely a jótállási időszak után szabadulhat fel. A jólteljesítési biztosíték is a kivitelezések minőségének javulását szolgálja.

(Forrás: orientpress.hu) 2014.05.28.

Bejelentkezés

Eseménynaptár

<< Április 2024 >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
2930