márc. 28
csütörtök

Visszaesés Az uniós beruházások befejezése megtörheti az ágazat lendületét

IWIWSatartlapGoogle bookmarkFacebook

A 187 milliárd forintos termelési érték mindenesetre 13,1 százalékkal volt magasabb az egy évvel azelőttinél, ami azt is jelzi: a májusig mért 20 százalék feletti növekedési ütem a múlté. Az év első nyolc hónapjában a termelés még így is 20,4 százalékkal bővült 2013 azonos időszakához mérten, a kérdés leginkább az, mi történik szeptembertől kezdve.

Az építőipart egyre inkább az állam húzza, ami látszik az építményfőcsoportok különböző teljesítményében is. az épületek építése 4,1, az egyéb építményeké 22,5 százalékkal volt magasabb. Utóbbi kategóriában a jelentős növekedés a KSH magyarázata szerint is az ország több területén folyó útépítési, vasút-felújítási munkákkal, valamint közműfejlesztésekkel függött össze.

Az állami megrendelések hatása látszik az építőipari ágazatok termelési teljesítményeiben is: az épületek építése ágazat termelése – az épületépítési projekt szervezése és az épületek szerkezetépítése – augusztusban 5,6 százalékkal az egy évvel korábbitól, míg az egyéb építmények ágazat termelése 28,2 százalékkal emelkedett. A speciális szaképítés viszont már az ágazat teljesítményének 40 százalékát tudhatja magának, itt a növekedés 12,8 százalékos volt.

Az elemzők szerint hiányoznak a lakások a lassuló építőiparból. Fazakas Péter, a Buda-Cash elemzője a megtorpanás jeleit fedezte fel az adatokban. Szerinte ugyan a fő számok továbbra sem rosszak az építőiparban, de a gyors növekedés időszakának vége, és már csak a bázishatás miatt látható jelentősebb növekedés az éves adatokban, a megelőző hónapok szintjéhez képest már nem.

Németh Dávid , a K&H Bank vezető elemzője úgy gondolja, lassulásra utal, hogy az építőipar havi teljesítménye elmarad az éves átlagtól. Szerinte azonban még van remény. Az ágazat jövőbeni teljesítményét alapvetően a szerződésállomány mérete határozza meg, ezen a téren pedig az összesített adat kedvező. A szerződésállomány 36 százalékkal nőtt, az augusztusban kötött új szerződések volumene ugyanakkor 31,4 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. (Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 23,5 százalékkal, az egyéb építmények építésére kötötteké pedig 36,5 százalékkal csökkent az egy évvel azelőttihez képest). Németh szerint ez utóbbi lassulásra utal, mint ahogyan az sem kedvező, hogy az összességében nagyobb szerződésállomány mögött is állami megrendelések állnak. (az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 11,3 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 53 százalékkal magasabb volt augusztus végén az egy évvel azelőttinél).

Fazakas Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a 124,1 milliárdos új rendelésállomány összegszerűen is közel másfél éve a legalacsonyabb volt augusztusban. A teljes rendelésállomány is immár negyedik hónapja csökken – mutatott rá.

(Forrás: vg.hu) 2014. 10. 17.

http://www.vg.hu/vallalatok/meg-mindig-az-allam-huzza-az-epitoipart-437415

Bejelentkezés

Eseménynaptár

<< Március 2024 >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031