okt. 23
hétfő

Messze van még a válság előtti szint

IWIWSatartlapGoogle bookmarkFacebook

Lassan élénkül a lakáspiac

Az idei második negyedévben alig épült több lakás, mint az előző év azonos időszakában. Az első féléves kedvező adat leginkább az első három hónap jó teljesítményének köszönhető. Az építési engedélyek növekedése bizakodásra ad okot. Az idei második negyedévben mindössze 1573 lakás épült, ami mindössze 16-tal haladja meg a tavalyi év azonos időszakában látott szintet. A statisztikai hivatal adatai szerint a lakáspiac nagyon lassan áll talpra, noha az építési engedélyek száma növekvő tendenciát mutat. Három hónap alatt 2355 engedélyt adtak ki, ami 337-tel több a tavaly április-júniusi időszakban tapasztaltnál. Néhány évvel ezelőtt, 2010-ben még negyedévente 4-5 ezer építési engedélyt adtak ki és ugyanennyi lakás épült. Hat évvel ezelőtt, 2008 első felében több mint háromszor annyi lakás épült, mint most. A tavalyi év volt a mélypont, most úgy látszik, hogy az idei első negyedéves adatnak köszönhetően (akkor 1692 lakás épült) növekedhet az építések száma az év egészében a 2013-ashoz képest.

Bővebben: Messze van még a válság előtti szint

A 21. helyen a magyar építőipar

IWIWSatartlapGoogle bookmarkFacebook

Nyilván nem szerencsés összehasonlítani a magyar és luxemburgi építőipart (más a méret, más a gazdasági potenciál). Most egy felmérésben mégis egymás mellé kerültek. A Mérnökbázis oldalán olvasható összefoglaló szerint az építőipar teljesítménye 1162 milliárd eurót tett ki tavaly az Európai Unióban, Magyarország a 4 milliárd eurós (mintegy 1200 milliárd forint) teljesítményével a 21. helyen áll a rangsorban.

Bővebben: A 21. helyen a magyar építőipar

Tovább erősödhetne az építőipar növekedése, ha több lakás épülne

IWIWSatartlapGoogle bookmarkFacebook

Az építőipar termelése 2013-ban több évig tartó visszaesés után 9,5 százalékkal nőtt 2012-höz képest, de a termelés szintje továbbra is az ezredfordulón mért alatt maradt. Az épületek építésének emelkedése az ipari beruházásoknak köszönhető, mivel a lakásépítés volumene tovább zuhant.

Bővebben: Tovább erősödhetne az építőipar növekedése, ha több lakás épülne

Bejelentkezés

Eseménynaptár

<< Október 2017 >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  2  3  4  5  6  7  8
  9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031